Bár Kovács Zsolt személyében az Aegonhoz, Mészáros Attila személyében pedig az Unionhoz új igazgatósági tagokat delegált a magyar állam e két biztosító friss, 45%-os tulajdonosaként, a biztosításszakmai tevékenységbe és az operatív működésbe nem szól bele az új tulajdonos – derült ki egy pénteki sajtóebéden.
Március 25-ével a végéhez ért a 45-45 százalékos állami tulajdonszerzés az osztrák Vienna Insurance Group (VIG) meglévő biztosítójában, az Unionban, és új szerzeményében, az Aegon Magyarországban. Azóta egy-egy új igazgatósági tag kinevezése is megtörtént:
- Kovács Zsolt, az Aegon Magyarország új vezérigazgató-helyettese és az Aegon Alapkezelő új értékesítési vezetője korábban az ING Biztosító vezérigazgatójaként is dolgozott, az utóbbi években pedig részben állami cégeknél, legutóbb az MVM-nél volt vezérigazgató-helyettesi tanácsadó.
- Mészáros Attila, az Union új igazgatósági tagja korábban vállalati bankárként és felügyeleti biztosként is dolgozott, az utóbbi években pedig a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezeténél, majd a Takarék Jelzálogbanknál dolgozott vezető beosztásban.
Az Union Biztosító pénteki sajtóebédjén kiderült:
az állam pénzügyi befektetőként jelent meg náluk, a biztosításszakmai tevékenységbe és az operatív működésbe nem szól bele, a VIG pedig megtarthatja multibrand stratégiáját, így nem tervezik a két biztosító egyesítését,
de persze a háttérfolyamatokban jelentős szinergiák lehetnek, amelyek kihasználásra törekednek.
Almássy Gabriella, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója a saját tevékenységükről beszélve ismertette, hogy
- bár a 2021-es éves számaik még nem véglegesek, az már elmondható, hogy 16,3%-os díjbevétel-növekedéssel felülmúlták a magyar biztosítási piac átlagát és a nagyobb biztosítók növekedését is,
- a piaci részesedésüket tavaly 8,4%-ról 8,84%-ra sikerült növelniük a tervezett 8,7%-kal szemben, rövid időn belül pedig a 10% túllépése a céljuk, ami az Aegonnal együtt a VIG Magyarország esetében 20% feletti piaci részesedést jelenthet,
- a költségstruktúra racionalizációja és a digitalizáció is jól halad a biztosítónál, miközben egy új munkavégzési modellre is sikerült átállniuk, aminek köszönhetően a tavalyi fluktuáció a fele volt a 2019-esnek az Unionnál,
- továbbra is meghatározó tevékenységük marad az egészségbiztosítás, amelyben ma még döntően a vállalati egészségbiztosításokra fókuszálnak, de fokozatosan nyitnak a lakosság felé is,
- tökéletesítették néhány éve megalapított ellátásszervező cégük működését, így a hazai piac leghatékonyabb egészségügyi ellátásszervezőjével büszkélkedhetnek,
- a Doktor24-gyel együttműködve széles vidéki egészségszolgáltatói hálózatot építenek, és bár hagyományosan nagyon kicsi (mindössze néhány százalékos) a margin az egészségbiztosításokon, okos szinergiákkal ez jelentősen növelhető,
- elsősorban vidéken látnak nagy hálózatépítési lehetőségeket, hiszen sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat,
- gyógyszerrel együtt a korábbi 4-5% helyett már a jövedelme 6-8%-át költi a magyar lakosság egészségügyre, ami jelentős mozgástér-növekedést jelent a magán-egészségbiztosítási piac számára is,
- a közép- és nagyvállalatok munkavállalóinak korábban a 10%-a rendelkezett egészségbiztosítással, ez az arány mára 15% közelébe emelkedett, és további jelentős növekedésre számítanak az Unionnál.
Címlapkép: A Kálvin tér és környéke a főváros VIII. kerületében, alkonyat idején a távolról készült felvételen. Középen balra az AEGON Magyarország biztosító székháza az Üllői út elején. Mellette jobbra a Kálvin téri református gyülekezet klasszicista stílusban emelt temploma, amely Hild Vince tervei alapján épült 1816-1830-ig. Ez a magyar főváros legnagyobb református temploma. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba